Fürdeni márpedig reggel kell

Kedvenc rádióadóm reggeli műsorában, a nagy dumás Mr. Morning, ma reggel a megszokottnál is humorosabb volt. Egyfolytában ontotta a jobbnál jobb poénokat, s a vele egy stúdióban ülők alig bírták visszafogni magukat röhögés közben, nemhogy én, aki a szavaihoz tartozó gesztusait és mimikáját még nem is láttam. Ráadásul számomra a helyzet ezerszer kínosabb volt, mert én akkor reggel már bent ültem a munkahelyemen, szerencsémre nem sokad magammal, rajtam kívül még ketten ültek az iroda másik oldalán.

Számomra érthetetlen, miként lehet valakiben ennyi energia már kora reggel. Két hónapja folyamatosan reggel hatra járok dolgozni, és nem is lakom messze a munkahelyemtől, s így „mindössze” hajnali ötkor kell felkelnem, közben azonban nem vagyok képes magamra találni reggel kilencig, és abban is csak kedvenc reggeli műsorom házigazdája, Mr. Morning tud segíteni. A humorának köszönhetően átesem azon a szörnyű holtponton, amit a reggeli kelés okoz, s mire a munkatársaim megérkeznek, már nyoma sincs a nyomottságomnak és a fáradságomnak.

Még szerencse, hogy hallgathatom ezt odabent, mivel a főnököm csak bőven kilenc után érkezik meg, és így nem tud beleszólni, hogy mit tehetek és mit nem munkaidőben. Nem szívesen magyaráznám, mekkora szükségem van erre a reggeli energiabombára a rádióból. Nekem ne segít a kávé, az energiaitalnak már a szagától is rosszul vagyok, így a munkakezdéshez én nem ezeket az energiafokozókat használom, hanem Mr. Morningot. Ha ő ezt megtudná, nem tudom eldönteni, hogy örülne-e, vagy csekket küldene-e nekem, de még ha az utóbbi is, szívesen honorálnám, hiszen neki köszönhetően nem aludtam még el a munkában.

Ahogy ma ezt végiggondoltam, az is átfutott az agyamon, hogy miként lehet valakiben ekkora energia már kora reggel. Már majdnem ott tartottam, hogy betelefonálok és kérek egy vagy két hasznos tanácsot, mikor a stúdióban megcsörrent a telefon, s a telefonáló pontosan ugyanazokat a kérdéseket tette fel, melyekre én is kíváncsi voltam.

  • Morning – mondta rekedtes hangon a betelefonáló férfi a rádióban – hogy van az, hogy te ilyen korán már ennyire elemedben vagy?

Mr. Morning megörülve a lehetőségnek, hogy ezt a kérdést ilyen hangon tették fel, egyből szurkálódásba kezdett.

  • Nos, először is úgy, ha hatra jövök dolgozni, előző éjszaka nem maradok kint hajnali kettőig piálni.

Tökéletesen ráhibázott, a férfi idegesen nevetni kezdett, s nem is tagadta, hogy előző este nem épp a legkorábban tért nyugovóra. Utána viszont hozzátette, hogy általában este nyolckor fekszik, hogy másnap reggel négykor már fel tudjon kelni, s még ha jól is alszik, ez a kora hajnali kelés teljesen elrontja a reggelét, és nem tud magához térni a munkaideje alatt.

  • Nincs ebben semmi különös – folytatta Mr. Morning – a legtöbben alkalmatlanok a korán kelésre, bár véleményem szerint megszokás kérdése az egész. Én már két éve csinálom ezt, és nem tagadom, eleinte nem ment mindig ilyen jól. Biztos köze van a munkámnak is hozzá, hiszen beszélnem kell szinte folyamatosan, az agyamat folyamatosan dolgoztatnom kell, így nem tudok a fáradtságra még csak gondolni se. Van viszont egy dolog, ami mindig is segített és a fürdőszobával áll kapcsolatban. Hadd kérdezzem meg, ha ez nem túl indiszkrét, zuhanyozni szoktál, vagy fürdeni?
  • Fürdeni.
  • Miért?
  • Mert fürdés közben tudok mással is foglalkozni, miközben áztatom magam egy kicsit.
  • És ezt este vagy reggel teszed?
  • Csakis este! Ha reggel tenném, még fél órával korábban kellene kelnem. Hajnali fél négy, ezt még kimondani is rossz.
  • Na, akkor én azt mondom neked, hogy mind a kettőt rosszul teszed. Először is, nincs semmi, amit a fürdőkádban ülve jobb lenne tenni, mint egyéb környezetben, a tisztálkodást leszámítva – itt hozzátett egy-két illetlenebb megjegyzést, amit most nem közölnék, pedig azokon is szakadtam – Nem érdemes beülni egy kád forró vízbe, nem segít az semmit, sőt talán jobban is lankad a figyelmed, s nem leszel képed arra koncentrálni, amit valójában csinálni szeretnél. Ha sokáig ázol a vízben, az elszívja az energiádat, ez ugyan abból a szempontból jó lehet, hogy utána talán hamarabb leszel képes elaludni, de elfáradni másképp is lehetséges. Ami viszont még inkább lényeges szempont, hogy egy reggeli zuhanyzás frissítő hatású. Bár nem lát el energiával, mint a kávéban rejlő koffein, de beindítja az agyműködésedet. Nekem az segített a reggeli rádióműsoros karrierem elején, hogy bár gyűlöltem korán kelni, egy jó zuhanytól hamar felébredtem, és a löket kitartott egészen az adás végéig. Tehát véleményem szerint jobban jársz, ha inkább egy kicsivel, tényleg nem kell sokkal, de előbb kelsz, és veszel egy gyors zuhanyt. Mert a zuhany legyen mindig gyors. Egy percig hagyd, hogy az arcodra folyjon a víz, majd gyorsan szappanozd át magad, majd mosd le a szappant, törölközz meg, öltözz fel és indulj el, mielőtt elveszítenéd a zuhanyzástól nyert energiát.

A férfi megköszönte a tanácsot, és akkora hatással voltak rá Mr. Morning szavai, hogy ígérte megfogadja, és ha beválik, mostantól mindig csak ekképp fog eljárni. Mielőtt hagyta volna, hogy letegye a telefont, Mr. Morning még ellátta egy fontos tudnivalóval a férfit. Elmondása szerint ugyanis elengedhetetlen a reggeli fürdéshez a fürdőszobával kapcsolatban  egy kellék: a samponként is használható tusfürdő.

  • Erre azért van nagy szükség – mondta – mert a hajmosás is segít az ébredésben.

Magamra ismertem én is, hiszen ugyanúgy este, lefekvés előtt fürödtem, vagyis én zuhanyoztam, de ez lényegtelen. Nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó hatással van az emberre a reggeli zuhany, és vele együtt a hajmosás, mint ahogy az Mr. Morning állítja, de én is ki fogom próbálni.