Szókimondó vagyok, és nagyon határozott. Talán ezért is kezdtem el pár éve rádiózni. Szeretem visszahallani a hangom, szeretem megmondani a véleményem és szeretem, ha elgondolkodtató tartalmat osztok meg másokkal, vitát indítok és megosztom a véleményeket. Amióta elkezdtem rádiózni az lett a mindenem, az lett az életem, és bátran mondhatom, hogy a munkám a hobbim is.
Bár nem ment mindig minden elsőre. Nehéz beleszokni a rádiós közösségbe, és az biztos, hogy ez a munka tökéletesen megtanít arra, hogy mikor hogyan oszd be az idődet, hiszen tizedmásodperces csúszásokkal elérheted, hogy megszakadjon az adás ritmusa. A legnagyobb kihívást az jelentette a számomra, hogy megtanuljam az időzítést. A műsorok némi csúszással kerülnek adásba, és ezt pontosan tudni kell kiszámolni. Nem mindegy, hogy mikor mit mondasz, mennyi az aktuális idő, illetve, hogy egy-egy reklámblokk után hogyan időzíted a következő tartalmat, és az meddig fog futni, és te azalatt mit készítesz elő és mit szerkesztesz. A másik érdekes dolog, hogy ez a munka minden nap megköveteli tőled, hogy hangszálaid megfelelő állapodban legyenek, és hogy az egészséged rendben legyen. Hiszen nem dünnyöghetsz egész nap a mikrofonba, mert a hallgatók nem értik, amit mondani akarsz nekik. Egyszer jártam úgy, hogy a kinti hidegtől elképesztően begyulladt a torkom. Szinte minden nyelés fájt, és rendkívülien rossz volt a közérzetem. Már a felkeléskor éreztem, hogy jobban járnék, ha otthon maradnék és „ovis” teát kortyolgatva nyögnek a jó meleg takaróm alatt. De felnőttként sajnos ezt nem tehetem meg, így hát kénytelen voltam aznap is bemenni a rádióba, és tenni a dolgom, azaz emberek százainak szórakoztatásáról gondoskodnom. Szörnyű volt. Alig tudtam beszélni, alig tudtam artikulálni és leginkább az zavart, hogy idiótának hallottam saját magamat a fülhallgatómon keresztül. Az első blokk katasztrofálisan sikerült. Volt olyan hallgató aki konkrétan adásban kinevetett. Még szerencse, hogy kitudtam vágni a kellemetlen részt a beszélgetésünkből, mielőtt bekerült volna az éterbe. Aztán egyik kollégám megsajnált, és mondta, hogy elmegy nekem a patikába gyógyszerért. Mondtam neki, hogy rajtam már csak a puska, vagy egy baseball ütő segíthet, és inkább kaparjanak a rádió betonpadlója alá, mint, hogy még egyszer meg kelljen szólalnom. Végül kollégám megérkezett a tantum verde spray csodaszerével, és javasolta, hogy fújjak a torkomba. Kicsit szkeptikus voltam először, hiszen én azt tanultam otthon, hogy méz és foghagyma az ami elmulasztja minden bajomat. De végül bekellett lássam, hogy igaza volt jótevőmnek, mert a fájdalom enyhült és a hangom is kezdett visszatérni. Mindent megtettem, hogy visszatérjen a teljes orgánumom, és annyiszor fújtam a torkomba, ahányszor csak lehetett, így legalább lebírtam vezetni a műsort, és nem kellett teljesen megszégyenülnöm. Amikor hazamentem, akkor természetesen megettem a magam foghagymás mézes koktélját, de természetesen nem hagytam el továbbra sem a spray-t. Így pár nap után újra a régi lehettem, és minden ment a maga kerékvágásában.
A rádiósok kicsit hasonlítanak az énekes előadókra. Tudom, kevésbé ismertek és nem koncerteznek, de azért nagyon fontos a hangszálakra odafigyelni, mint ahogy fentebb is írtam. Presszer Gábor húslevest szokott fogyasztani az előadásai előtt, és általánosan mondható, hogy senki nem szokott hideg italt fogyasztani fellépés előtt. Így van ezzel a rádiós is, hiszen mindig vigyáznunk kell, hogy a következő blokkban is megtudjunk szólalni. Imádom a munkám, de azért kicsit hiányzik, hogy ha egy ismerősöm felhív azzal, hogy igyunk meg egy hideg sört, akkor sokszor nemet kell mondjak neki, hiszen az egyenesen arányos azzal, hogy másnap képtelenség megszólalni. Szerencsére a hallgatók nem mindig veszik észre, ha a műsorvezető beteg, és különböző módjai is vannak annak, hogy ezt miként lehet palástolni. Azt viszont tuti kiszúrják, ha a hangszálak, vagy a mandula gyulladtsága miatt valakinek érthetetlen a beszéde, és ezzel kényelmetlen szituációba kerülhet a rádiós. Ma már tudom, hogy mennyire kell vigyázzak az egészségemre, hogy kerüljem a hideget, még akkor is, ha a tűzforró nyárban egy légkondi jól jönne. Az egészség a legfontosabb, a munka területén és a magánéletben egyaránt.