A rádió juttatta eszembe, hogy gumit kell cserélnem a motoromon

Mivel sosem hallgatok rádiót, így csak akkor szoktam hallani, hogy mi megy épp a rádióban, ha boltban vagyok és ott szól valami. Valami műsor ment épp, ahol az akciókról volt szó.

Azt mondta a vendég, hogy a vásárlók többsége képes egy-két héttel is eltolni a vásárlást, ha tudja, hogy lesz egy akció, mert így nagy mennyiségben tudnak vásárolni, ami jobban megéri, mintha ugyanezt a mennyiséget teljes áron vennék meg.

Rögtön eszembe jutott, hogy meg kéne néznem, hátha van valami akció a Motor Tire weboldalán, mert hamarosan gumikat kell cserélnem a motoromon. Aztán arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne, ha egy ilyen üzenet fogadna a honlapon: Motorgumi akció: Robogó gumik, Sport és enduro motorgumik – MotorTire.

Ez csak a fejemben volt, viszont egyből láttam a bal oldali menüben, hogy továbbra is vannak páros akciók, így gyorsan megnéztem, hogy van-e olyan gumi, ami nekem kell.

Szerencsére volt, így arra gondoltam, hogy amikor hazaérek, akkor meg is rendelem, mert csak a boltban lestem rá gyorsan a mobilomra és ott láttam az akciót.

Mivel nem szeretek mobilon vásárolni, pláne nem akkor, amikor épp egy élelmiszerüzletben vagyok, így amikor hazaértem, gyorsan le is adtam a rendelést, hiszen a MotorTire weboldala számomra a legmegbízhatóbb forrás, ha motorgumiról van szó. Én mindig innen rendelek gumikat a motoromra. Bárkinek tudom ajánlani a MotorTire fenti linken lévő csinos webáruházát!

Ha megoldásokra van szükségetek, akkor Motorgumi akció: Robogó gumik, Sport és enduro motorgumik – MotorTire!