Mivel egész fiatal vagyok, ezért számomra kimaradt az, hogy átéljem a rádiózás aranykorát. Sokáig azt sem tudtam, hogy régen a rádiózás annyira fontos volt, mint most az internet, vagy tévé. Könnyű elfelejteni azt, hogy a technikai fejlődésünk milyen ütemben történt meg. Régen nem lehetett csak felcsapni egy számítógépet és megnézni rajta a dolgokat. De még azt sem tehettük meg, hogy csak leülünk a kanapénkra és megnézzük az aktuális sorozatunkat. A rádiójátékok világa ezért is ennyire lenyűgöző számomra. Egy másik időbe repítenek el ezek a hihetetlen előadások.
Kicsit sajnálom is, hogy már egyáltalán nem népszerű a szórakoztatás ezen formája. A rádiókon már főleg csak zenét hallgatunk. Elvétve azért becsúszik egy-egy hírműsor is, de a modern fogyasztók nagy része nem erre használja a rádiók által adott lehetőségeket.
Rádiókra és hangszórókra azonban változatlanul van igény. Ezért is gondoltam arra, hogy milyen jó lenne, ha nyitnék egy elektronikai dolgokkal foglalkozó céget. Hiszen erre van most a legnagyobb kereslet. Persze céget nem úgy lehet alapítani, hogy csak gondol egyet az ember és már kész is minden. Szükségem lenne elsősorban egy székhelyre, ahová be tudnám jelenteni magunkat. Kezdőségem miatt azonban nem tudtam, hogy ezt hol tudnám megtenni.
Szerencsére van pár barátom, akik már járatosabbak ezekben a témákban. Az egyikőjük azt mondta, hogy menjek rá a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” feliratra, amit küldeni fog nekem és minden problémám megoldódik. Az ember nehezen hiszi el, hogy ilyen könnyedén el lehet végezni a székhelybérlést, de nemsokára pozitívan csalódhattam.
A „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” felirat a Székhelyszolgáltatás24 oldalára repített el engem. Az oldal maga nagyon szépen, igényesen van megtervezve. Külön tetszett a háttér, ami egy budapesti éjszakát örökít meg, hidakkal. Könnyedén el lehet képzelni egy ilyen kép hatására, hogy majd minket is ez a látvány fog fogadni, ha igénybe vesszük a Székhelyszolgáltatás24 szolgáltatásait.
De miért is ilyen könnyű a Székhelyszolgáltatás24-el elintézni az összes székhellyel kapcsolatos dolgot? Elsősorban azért, mert nagyon érthetően tájékoztatnak minket arról, hogy milyen lépéseken kell keresztülhaladnunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Az oldalon rengeteg tájékoztató található, amiknek eléréséhez még csak menüpontokat sem kell keresnünk. Egyszerűen csak lefelé kell tekernünk. Nekem ez a megoldás nagyon tetszett, mert úgy éreztem, hogy így minden egy helyen tud lenni és a lehető leggyorsabban megérthetem azt, hogy mit is ajánlanak a számunkra.
Az se másodlagos szempont, hogy a székhelyek, amelyeket biztosítanak, kiváló helyeken vannak. Budapesten több lehetőségünk is van arra, hogy hol akarjuk bejegyeztetni a székhelyünket. Van azonban egy harmadik lehetőség, ami elsőre különösen hangozhat, de megéri utána olvasni. Ezt a harmadik lehetőséget már a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” feliratban láthatjuk. Ez bizony Újlengyel. Az a különlegessége ennek a helynek, hogy ha ide telepítjük a cégünk székhelyét, akkor különböző adókedvezményekben részesülhetünk. Érdemes erre odafigyelni, mert rengeteg más cég is kihasználja ezt a lehetőséget.
Az ügyintézés maga nagyon gyors és zökkenőmentes. Semmi panaszom nem lehet rájuk és teljesen igazat mondtak azzal, hogy expressz a székhelyszolgáltatásuk. Szeretem, ha minden ilyen simán megy, hiszen rengeteg gond van egy cég elkezdésével. A Székhelyszolgáltatás24 segítségével azonban a székhely már nem lesz egy ezek közül.