Munkámból adódóan sokat szoktam utazni, főleg autóval járom az országot, így rengeteg időt töltök a kormány mögött. Bár kihangosítóval tudok telefonálni, és gyakran szoktam is, de a legtöbb időt rádió hallgatásával szoktam tölteni, főként zene hallgatásával. Legutóbb mikor ilyen nagy és útra indultam sem volt ez másképp és az ország egyik legnagyobb adóján hallgattam az elmúlt hetek legfrissebb slágereit. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ezek a mai “dalok” (muszáj idézőjelbe tennem őket, mindjárt mondom is miért) mind egyformák – a szöveg és a dallam is, már ha az egyáltalán van nekik és hamar megunja őket az ember. Ezért is döntöttem úgy körülbelül 20 perc hallgatás után, hogy újabb csatorna után nézek.
A frekvenciák között váltogatva találtam rá egy számomra teljesen ismeretlen adóra, ahol viszont egy nagyon érdekes műsor volt: különböző tévhitekről és újításokról beszélgettek az elektromos padlófűtés rendszerekről és a padlófűtés árakról. Mivel a hideg idő közeledtével én is már fontolgattam a korszerűsítést és igazából épp időm is volt ilyenekről gondolkodni és megismerni a lényeget, úgy döntöttem, hogy végighallgatom miről van szó, hátha valami hasznosat is tudnak mondani. Az időm tényleg annyi volt, mint a tenger… Két úriember beszélgetett a műsorban, egyikük egy körülbelül 27-30 éves marketing menedzser volt, míg a másik egy úgy saccolom legalább 40-es szakértő volt, akinek több évnyi tapasztalata van elektromos padlófűtések szerelésében. Az első amit említettek az volt, hogy sokan azt gondolják, ha elektromos padlófűtésük van, az csak bizonyos ideig fűt és utána hideg lesz az adott szobában és karbantartása nagyon költséges. Mint megtudtam, a fűtőszőnyeg egyenletes hőt biztosít minden sarkában a szobának, kevesebb a hőveszteség is vele és karbantartása tényleg nem kerül semmibe – ezt a tapasztalt szakember osztotta meg a hallgatósággal és remek érvekkel is támasztotta alá a tényeket. Számomra talán a legfontosabb amit említett az az volt, hogy használata egyáltalán nem káros az egészségre, szemben a mindenfajta fűtőelemekkel a lakásban. A programot végighallgatva egyre jobban arra jöttem rá, hogy az, hogy mindenhol helyszíni felmérés legyen elengedhetetlen része annak, hogy megvalósítsák ötleteinket és álmainkat. Itt ismét megjegyezték, hogy többen azt gondolják, hogy ez csak pénzt csikarjanak ki az emberekből, de ennek a szöges ellentétéről van szó itt is – ahhoz, hogy pontos elképzelésekről és árakról tudjanak beszélni, a fűtőszálak miatt nagyon fontos tudni a megfelelő paramétereket a szobákhoz.
A program végére teljesen úgy éreztem magam, mintha ott lettem volna velük a stúdióban, mert szerintem minden kérdésemet megválaszolták, amire én is kíváncsi lettem volna anélkül, hogy üzentem vagy betelefonáltam volna. Közben pedig meg is érkeztem utazásom helyszínére. Az egész napos munka után még hazaérve sem hagyott nyugodni az elektromos padlófűtés gondolata, így gyorsan rákerestem a cégnek a honlapjára, ahonnan a rádióműsorba küldték a szakértőt és amint rátaláltam az elektromospadlofutes.info oldalra, kértem egy visszahívást. Másnap meg is kerestek és elkezdtük a telepítés folyamatát: először egy helyszíni felmérésről volt szó, majd amint az megvolt, átbeszéltük a részleteket és kaptam egy végleges árajánlatot is. Bevallom, az árajánlat sokkal korrektebb volt, mint amit gondoltam, így szinte rögtön bele is vágtunk. Nem csalódtam, kiváló munkát végeztek és ott és akkor nagyon örültem, hogy a munkám miatt annyiszor hallgatok rádiót, hiszen annak a műsornak volt köszönhető, hogy rábukkantam a témára és a cégre is.