Erdélyi motoros túráról hallottam a rádióban

Főzés közben mindig rádiót hallgatok a konyhában, mert egyrészt a családom rettentően jól szórakozik, amikor a palacsintasütővel táncikálok, és közben éneklem a dalszöveget (még jobb, ha adott esetben halandzsázom), másrészt pedig imádom a különböző magazinműsorokat. Nagyon sok új és érdekes dologról értesülök így, ami mondjuk, a napi rohanásban elkerülné a figyelmem, mikor esténként átpörgetem a netes híroldalakat, vagy eszembe se jutna rákeresni.

Így értesültem egy nagy, erdélyi motoros túráról is. A műsorban arról volt szó, hogy egy nagyobb baráti társaság évente ellátogat Erdélybe motorral, és az évek során egyre többen csapódtak hozzájuk rokonok, ismerősök, ismerősök ismerősei, míg ma már ez egy több száz fős rendezvénnyé nőtte ki magát. Mindenki egyénileg, motorral utazik Erdélybe, a szállást is mindenki egyénileg, a saját ízlése és pénztárcája szerint választhatja meg. A helyszínen viszont különböző programokon vehetnek részt az érdeklődők. A rendezvények különböző településeken kerülnek megrendezésre, ahová mindenki motorral megy. Olyan, mint egy nagy vándorló, motoros fesztivál.

Még soha nem voltam Erdélyben, de mindig is vágytam a hegyek közé, és borzasztóan érdekel a történelme és kultúrája is. Nagyon szeretem a fesztiválokat is, és magáért az utazás élményéért is rajongok. Itt pedig mindez együtt adott lenne. Talán még a barátnőmet is rá tudnám venni, hogy jöjjön el velem. Neki is régi nagy vágya a Szent Anna-tó, a Békás-szoros és egy Korondi gyümölcsös tál.
Csak egy baj volt… hogy én nem tudok motorozni. Sőt, soha életemben nem ültem motoron! Egyáltalán honnan szerzek motort? Nyilván, veszek egyet, de mégis milyet? Erdélyig hosszú az út, és több napról van szó, tehát valami nagyot és kényelmeset. Túramotort.

Ez mind szép és jó, de be kellett látnom, hogy igazából azt sem tudom, melyek a motoros jogosítvány feltételei. Először azt kell kiderítenem, hogy mégis minek kell megfelelnem, hogy egyáltalán elkezdhessek egy motoros tanfolyamot.
Elkezdtem kutakodni az interneten, hogy választ találjak rá, melyek a motoros jogosítvány feltételei. Az oldalon, ahol végül kikötöttem, nagyon részletes leírás van a különböző kategóriákról. Nekem az „A” kategória kell, hiszen egy nagy, kényelmes, erős túramotort szeretnék vezetni.

Nézzük akkor a motoros jogosítvány feltételeit, az „A” kategóriához!
– Idősebbnek kell lennem 24 évesnél. (Egy kicsit aggódtam emiatt, hiszen csak a jövő hónapban töltöm be a 24-et, de a honlap szerint már fél évvel előtte el lehet kezdeni az elméleti részt, tehát ezzel biztos, nem lesz probléma.)
– Szükség van 1. kategóriájú orvosi, alkalmassági vizsgálatra. (Ezt könnyedén beszerzem.)
– Illetve szükség van alapfokú iskolai végzettségre. (Ezzel is rendelkezem már jó pár éve.)

Az oldalról az is kiderült számomra, hogy már a motoros jogsi megszerzéséhez is szükségem lesz motoros ruházatra. Amit egyébként is be kellene szereznem utána, tehát akár rögtön megvehetem azt, amiben utána majd Erdélybe utazom.
Elkezdtem összeírni, hogy mire lesz szükségem: bukósisak, motoros nadrág, dzseki, csizma, protektorok, kesztyű. Kezdő szettnek ez elegendő, úgy gondolom.
A honlapon lehetőség nyílt egy kupon letöltésére is, mellyel kedvezményesen szerezhetem be a leendő motoros felszerelésemet. A kupon beváltásának feltétele, hogy legyen friss motoros jogsim, vagy folyamatban legyen a megszerzése.

A kuponokat letöltöttem, majd még aznap kerestem egy motoros iskolát a közelemben, ahol a következő tanfolyamra be is iratkoztam.

motoros jogosítvány feltételei

A kuponok segítségével több tízezer forintot spóroltam a motoros felszerelésen, ami a jogosítvány ára mellett, és az erdélyi utazás várható költségei mellett nagyon nagy segítséget jelentett nekem. Főleg, miután a barátnőm is lelkesedett az ötletért, és neki is meg kellett vennünk a motoros felszerelés női változatát.

Az erdélyi utazás a jövő hónapban lesz, én pedig már alig várom, hogy a szerelmemmel a hátsó ülésen bejárjam ezt a csodálatos vidéket, és új motoros cimborákat szerezzek!