Így találtam meg a legjobb vízszerelőket!

Nem olyan rég kezdtem el dolgozni egy rádiónál, és bevallom, hogy nagyon szeretem. Én a háttér munkálatokban veszek részt, úgyhogy szerencsére nem az én hangomat kell hallgatnia a közönségnek minden reggel. Szép is lenne! De a helyzet az, hogy én ezt nagyon szeretem csinálni. Nem ellenkeznék, ha azt mondanák, hogy innen kell nyugdíjba mennem. Nagyon változatos a munka, izgalmas és kreatív feladatok is vannak bőven, úgyhogy nem szoktam unatkozni. De amit leginkább szeretek, az az, hogy senki nem nyomul a sarkamban, és nem tartanak nyomás alatt a munkával kapcsolatban. Bátran kérdezhetek, és hagynak elég időt mindenre, már az elejétől kezdve nagyon támogatóak és segítőkészek voltak. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy óriási szerencsém van, hogy egy ilyen szuper csapatba kerültem.

Egyik nap viszont, hát, történt egy kis baj. A wc ugyanis egyszer csak kitört, mint egy vulkán. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy mennyire megdöbbentünk, és talán azt sem, hogy egész délután takarítottunk. De a baj ott volt, hogy senki nem tudta mihez kezdjük, és azt sem, hogy mennyibe fog ez nekünk kerülni.

Úgyhogy gyorsan utánamentem, hogy a duguláselhárítás árak milyenek. Találtunk is egy szimpatikus céget a vizgazfutesszerelo24.hu képében. Ami kiszúrta a szemünket az oldalukon, az az volt, hogy akár 1 órán belül is a helyszínen tudnak lenni a szakemberek. Egy ilyen helyzetben ugye mindenki azon van, hogy a lehető leghamarabb megoldódjon a probléma, és szerencsére ezt ennél a cégnél is tudják, sőt mi több, gondoskodnak is róla.

Szóval, fel is hívtuk őket, elmondtuk, hogy mi történt, és mondták is, hogy ne aggódjunk, sietnek nagyon. Már a telefonban is nagyon profinak tűntek, és bár nem volt szakszerű a tájékoztatás, amit tőlünk kaptak, szerencsére azt sikerült átadnunk, hogy mekkora a baj.

Míg a többiek jajgattak, és addig kicsit utánanéztem jobban a cégnek, szeretem tudni az ilyeneket. És rájöttem, hogy a profizmus nem véletlen: már több éve foglalkoznak víz-, gáz-, és fűtésszereléssel, úgyhogy nehezen tudom elképzelni, hogy valaki tudna nekik újat mutatni. Ez azért eléggé megnyugtatott.

Na, de itt jön a lényeg: az elején említettem, hogy a duguláselhárítás árak volt a fő kérdés, de miután olvastam, hogy adnak számlát, ami ráadásul olyan, hogy a biztosítók is elfogadják: nem volt több kérdésem. Örültem, hogy itt természetes a számlaadás, mert volt már párszor, másoknál, hogy harcolni kellett ezért a papírért, de itt ez szerencsére teljesen természetes.

Ahogyan az is, hogy minden elvégzett munkára garanciát is vállalnak! Ez lehet egy év, de akár öt is! Gondolom, minél nagyobb a munka, annál hosszabb a garancia is. Ilyennel én még nem is nagyon találkoztam, legfeljebb egy-két napossal, na de, hogy évek?!

Én már ezek után biztos voltam abban, hogy jól döntöttünk, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu-t választottuk, tudtam, hogy nem kell félnünk attól, hogy kontár munkát végeznének.

A szakemberek hamar ki is érkeztek, bőven egy órán belül voltak, és gyorsan meg is kezdték a munkálatokat. Én bevallom, kíváncsian figyeltem, hogy mit csinálnak, elég érdeklődő természet vagyok, és ha kérdeztem, ők készséggel válaszoltak. Nagyon felkészülten érkeztek egyébként, ami a szerszámokat és az eszközöket illeti.

A problémát ugyan nem sikerült olyan gyorsan elhárítani, mert nagyobb volt a baj, mint azt elsőre gondoltuk, és gondolták, de képzeljétek, még így is szuperül megoldották, és ahhoz képest elég gyorsan. Megvizsgálták a csöveket is, szerencsére azokkal nincs baj, így nem kell szétbontani sem a mellékhelységet, sem a stúdiót.

Mi nagyon elégedettek voltunk a szakembereken keresztül tapasztalt szakértelemmel, és gyorsasággal. Már nem emlékszem pontosan, hogy a duguláselhárítás ára, hogyan lett megállapítva, de azt tudom, hogy jobban jártunk, mintha egy másik céget kértünk volna fel. De mivel olyan számlát adtak, amit a biztosítónk is elfogadott, így nem is olyan lényeges.