A rádió hasznosságát nem kérdőjelezte meg az idő múlása

Vannak technológiák, eszközök a tömegkommunikációban, amik idővel ki fognak kopni, vagy már ki is koptak. Még a televízió is ilyen lehet, mert ki és miért nézne TV-t, ha van már otthon internet is? A legtöbben megszokásból teszik, pedig az egész pótolható, kiváltható az internet által. Sőt, netet nem csak otthon használhat az ember, de a rádió az kicsit más. Vezetés közben még kellemes lehet, ha csak szól, és nem kell nekünk kiválasztatni az autóban ülve, a volánnál, hogy mi szóljon. Ez talán a legjobb példa. Én nem vagyok egy nagy zenekedvelő, de így is szeretem, mert hasznos hírháttér beszélgetéseket is hallgathatok út közben így, például. Az ismeretterjesztés is mindig fontos, és a rádióban még mindig hallok teljesen új, olyan jellegű dolgokat, amiket nem biztos, hogy magamtól megtalálnék.

A minap egy egészségügyi műsorban a masszázs fontosságáról hallottam. Régen úgy voltam vele, a masszázs csak kényelmi funkciókat lát biztos el, azt pedig pláne nem gondoltam volna, hogy konkrétan a fejmasszázs külön egészségmegőrző és prevenciós hatású. Ezután a műsor után mentem el először, pár utcányira tőlünk a Karma Thai masszázsszalonba, mert ott elfogadható fejmasszázs árak tűntek ki a weboldalukon. Arra nem is térnék ki rögtön, hogy mennyire frissítő hatású és nyugtató volt az egész, de a Karma weboldalán további új infókhoz jutottam arról, hogy mire való a fejmasszázs. Nem csak a stresszt csökkenti, hanem a depressziót is, és mérsékeli a fejfájás és a migrén tüneteit. Növekszik a test endorfin szintje, ezért javallott ugyan azoknak is, akiket agyonnyom a munka és a napi rohanás terhe, de azoknak még inkább, akik ezek nélkül is hajlamosak a “befordulásra”. Pszichológiai értelemben. Jobban aludhatunk egy jó masszázs után, hosszútávú hatására pedig javul az emlékezőképességünk. A szemfáradtság tüneteit is képes oldani, nekem különösen ez volt furcsa, de örömteli következmény.

Éreztem a masszázs során, ahogy a fejem búbjától lefelé haladva elérnek a vállamig, és így szépen lassan eluralkodik rajtam egy felszabadultság-érzés, magától a fejmasszázstól. Tényleg működött. Vonzónak tűnik a hátmasszázs, és a többi szolgáltatásuk is, de nekem az a legjobb, ha végre nem “zsong a fejem”. Persze, félreértés ne essék, én teljesen megértem azokat úgyszintén, akik amúgy is kipihentebbek, mégis vágynak egy kis kényeztetésre. Mert minden utóhatástól, és kedvező következménytől függetlenül, egyszerűen csak nagyon jó érzés, ahogy végzik rajtunk ezt a dolgot. Kedves, mosolygós hölgyek (én legalábbis hölgy masszőrökbe futottam bele, amikor ott voltam – nem ismerem az egész személyzetet), maximális kényelem, aminek érzésre csak felerősödik a jó atomszférájú, és színvilágú szalonban. Jó hely.

Ha rohan az ember, de vigyázni kíván magára, kérhetünk csak egy félórát is a Karma Thai szalonban, mondjuk fejmasszázsból, ha viszont kikapcsolódós programunk vagyunk, és egy ilyen napra iktatjuk be a masszázst, lehet akár 90 perces a “kezelés”. Sőt, mehetünk a barátnőnkkel, barátunkkal, párunkkal is. Vagy külön-külön masszázsra, és addig is jót lehet ott az előtérben beszélgetni, lazulni, vagy akár páros masszázsra, amin együtt vehetünk részt bárkivel. Ajándéknak is kiváló. És ha egy különleges alkalmat koronáznánk meg egy jó masszázzsal (nem csak fej-, hanem bármilyen masszázzsal), különböző programcsomagok vannak náluk, kiegészítőkkel. Kis italozás, nassolás, és hasonlók…

A fejmasszázs árak tényleg nem vészesek, az én félórásom 7000 forintba sem került, amiben minden benne van a masszázsruháig bezárólag, a többit viszont javaslom megtekinteni a tájékozódásra nagyszerűen alkalmas website-on! Link fent, ha kíváncsivá tettem bárkit.