A csapatépítő programok visszahozták a munkakedvem

Nem is olyan régen, még nagyon nehezen vettem rá magamat, hogy bemenjek dolgozni. Persze az ismerőseim közül ezen sokan meglepődnek, hiszen ők úgy gondolják, hogy egy rádiónál dolgozni az csupa móka, kaland és kacagás. Pedig ez abszolút nincs így. Egy rádiónál dolgozni persze bizonyos szintig érdekes, de azon túl ez is csak egy munka. Meg kell szerkesztenem a műsorokat, beosztásokat kell készítenem és minden krízis helyzetet nekem kell megoldanom. Ráadásul, ha a mi kis munkatársi közösségünkben kiborul a bili, akkor annak hatása sokkal jobban érződik a munkánk eredményén is.

Ezért nálunk egy a csapatépítő programok rendszeresek

Tényleg nagyon fontos, hogy ügyeljünk arra, hogy mindig meglegyen egymás között a jó viszony és harmóniában tudjuk dolgozni egymással. Nálunk nincs olyan, hogy valaki egyedül dolgozik, szinte minden feladatot együtt kell megoldanunk. Teljesen egymásra vagyunk utalva. Éppen ezért, amióta csak itt vagyok, mondhatom megszámlálhatatlan volt a csapatépítő programok száma. Nagyon sok dolgot kipróbáltunk már együtt és utána mindig sokkal jobb volt visszatérni a hétköznapi munkáinkhoz.

Most június elejére azonban az eddigi legjobb lehetőséggel állt elő a főnök, ami a csapatépítő programokat illeti. Mivel megérkezett a nyár, ezért amúgy is adott volt, hogy az adásaink ilyen témával foglalkozzanak. Mindannyian lelkesedünk a Balatonért és a balatoni programokért, ezért azt találta ki a főszerkesztőnk, hogy kössük össze a kellemest a hasznossal, és menjünk el a Balatonhoz, ahol dolgozhatunk is és ki is kapcsolódhatunk. Mindezek mellett pedig a csapattal együtt tölthetünk el egy kis időt és megint rájöhetünk, hogy mindannyian emberek vagyunk és egymásra vagyunk utalva.

Vízi programok a Balatonnál

A Balaton igazán csodálatos hely riportok készítésére, még akkor is, ha jelen esetben rádióról van szó és csak a hanganyag juthat el a hallgatókhoz. A hely azonban, amit találtunk, minden mértékben megfelelt az elvárásainknak. Lehetőségünk volt vitorlás versenyt rendezni magunknak és a Balaton mindkét partján eltölthettünk egy kis időt. Fantasztikus borokat kóstoltunk és annyit fürödtünk a vízben, amennyit nem szégyelltünk.

Rengeteg anyagot gyűjtöttünk, amit fel is tudtunk dolgozni, a cégnek ugyanis van egy nagyobb terme, ahova be tudott vonulni a csapat és egy kicsit együtt dolgozni. De hát el nem tudom mondani, hogy mennyivel jobban ment úgy a munka, hogy tudtuk, csak ezt a négy órát kell meghúzni és máris mehetünk vissza a vízre, hogy további remek programokkal szórakoztathassuk magunkat és a társainkat.

Az ott dolgozó csapat is nagy profizmusról tett tanúbizonyságot és az ő lelkes, kedves és kitartó munkájuk is jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a mi három napig tartó pihenő-munkánk ilyen eredményes és felejthetetlen legyen. Úgy vélem, hogy a BalatonPronak köszönhetően a legjobb anyagokat készítettük elő és a legjobb műsorainkat vettük fel.

Mi, a csapat pedig még sohasem tudott ennyire odafigyelni egymásra. Az itt levezényelt programok megmutatták magunknak is és egymásnak is, hogy ki mire képes a csapatból. Nagyon bízom benne, hogy jövő nyáron is beiktatunk egy ilyen hétvégét!