A rádiós barátnőm

Az egyik legjobb barátnőm, Kata vidéken egy helyi rádiónál dolgozik. Nemrég költözött el a barátjához, akkor került be a munkahelyre, mint hírszerkesztő, és úgy tervezi, meg sem áll a bemondói munkakörig. Ha sikerül neki, akkor összejön a gyerekkori álma. Egyébként kellemes orgánuma van, én biztosan szívesen hallanám a hangját a rádióban is.

Katának mostanában bejött az élet. Az ideális munkahely mellett úgy tűnik, élete szerelmét is megtalálta. Ali pár hónapja megkérte a kezét. Mivel az esküvő kitűzött időpontja egyre közelített, mi, a barátnői úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje a lánybúcsú megszervezésének.

Persze először az időpontot tűztük ki, aztán leosztottuk a feladatokat. Mindenkinek jutott valami, nekem és Kata nővérének, Laurának a lánybúcsú kellékek beszerzése. Mivel az este forgatókönyvét már előre megbeszéltük, tudtuk, hogy milyen kellékeket kell keresnünk.

Úgy terveztük, Katának lesz egy-két feladata az este folyamán, amit meg kell oldania. Ezek teljesítésével apró ajándékokat nyer. Persze megkülönböztető jelzést is viselnie kell: fátylat szerettünk volna találni, esetleg lufit.

Laurával azt beszéltük meg, hogy valamelyik nap átjön este, és akkor megbeszéljük, hogy honnan szerezzük be a dolgokat.

Tegnap itt is volt, és közösen gondolkodtunk, mit tegyünk. Mindketten elég elfoglaltak vagyunk a hétköznapokban, ezért nehéz volt olyan időpontot találni, amikor mindketten ráértünk volna. Mivel nem volt jobb ötletünk, megbeszéltünk egy hétvégi délelőttöt, amikor végigjárjuk a plázákat, hátha ott be tudjuk szerezni a lánybúcsú kellékeit.

Egyikünk sem igazán szeret vásárolni, így nem voltunk valami boldogok a tervünktől.

Szerencsére még tegnap este, miután Laura elment, eszembe jutott, hogy rákereshetnék akár az interneten is, hogy hol tudok lánybúcsú kellékeket vásárolni. Ezt meg is tettem, és csodák csodája, találtam egy honlapot, ahonnan rendelni lehet. Az oldalon minden olyan lánybúcsú kellék szerepelt, amire szükségünk volt.

Gyorsan fölhívtam Laurát, aki még csak a lakás alatti boltban vásárolt, így vissza tudott jönni.

Mutattam neki a weboldalt, mondtam, hogy itt rendelni lehet, szóval csak azt kell megbeszélnünk, hogy milyen szállítási címet adjanak meg. Laurával madarat lehetett volna fogatni. A webshopban még a fátylat is kiválasztottunk Katának.

Végül a rendelési címet is elintéztük, úgy döntöttem, megkérem a szüleimet, hogy vegyék át a csomagot, és majd valamelyik este beugrom hozzájuk a kellékekért.

Szóval rendeltünk, még tegnap este.

Jövő héten lesz a lánybúcsú, azt hiszem, ha megjönnek a lánybúcsú party kellékei, akkor már minden készen áll.

Úgy tervezzük, hogy pénteken a rádióba megyünk Katáért egy kisbusszal, ott vesszük föl, a munkatársaival együtt. Katán kívül hárman is jönnek a rádiótól.

Remélem minden jól alakul, és a buli is remek lesz!