Rádiós kérdés a hidraulika olajról

Nem sokszor kerülök kínos helyzetbe a tudatlanságom miatt, de egy különlegesen emlékezetes alkalommal sikerült azt megtennem az egész ország előtt.

Tudni kell rólam azt, hogy minden reggel, amikor a munkámba autózok, nagyon szeretem hallgatni a rádiót: ilyenkor általában a forgalom is be van állva, nem kell sok figyelmet fordítanom az útra, és mind a zene, mind a beszélgetés segíteni tud abban, hogy eltereljem a figyelmem a körülöttem lévő dudálásról és idegeskedésről.

Egyik nap pedig arra gondoltam, hogy a rádiós műsorban lévő kvízbe is becsatlakozhatnék, ha már minden nap végig hallgatom, és gyakran a jó válaszokat is meg tudom mondani azokra a kérdésekre, amikért nyaralásokat vagy háztartási gépeket szoktak osztogatni.

Így tehát telefonáltam, abban a boldog tudatban, hogy csak tudni fogom a jó választ – nem számítva arra, hogy pont a hidraulika olajokról fogok kérdést kapni, amiről pont nem is tudok semmit.

Pedig amikor engem választottak ki, még szerencsésnek gondoltam magam, és boldogan köszöntem.

Amikor pedig elhangzott a kérdés: „Mire használják még a hidraulikai olajt gépek irányításán kívül?”, nagyon megijedtem.

Természetesen fogalmam se volt, és ott, a reggeli forgalomban, autók százai közt ülve, nem is volt semmi, ami segíthetett volna (legalábbis gondoltam én, aztán a végére kiderült, hogy a válasz ott volt egy méteren belül, a motorháztetőm alatt).

Amikor a műsorvezetőnek világossá vált, hogy nem tudom a választ, elkezdett segítségeket adni: azt biztos tudom, hogy a hidraulikai olaj amiatt, hogy nem összenyomható, és kicsi a surlódása, nagyon jól használható mechanikai szerkezetekben az energia átadására, annak irányának megváltoztatására – de mi lehet még ezen kívül?

Mivel hangsúlyozta a kis surlódást, gondoltam, hogy annak kéne a titok nyitjának lennie, de nem jutottam tovább.

Még azt is megkérdezte, hogy autóban ülök-e, majd elárulta, hogy akkor az is lehet, hogy most is használok hidraulika olajt.

Amikor azonban feladta, elárulta, hogy a hidraulikai olaj az a motorolajok után a második legtöbbet használt anyag arra, hogy a motorban található alkatrészek működése során keletkező hőt csökkentse, illetve a surlódás általi rongálódástól megvédje őket.

Megköszöntem a játékot, és megszégyenülve leraktam a telefonom.

Mivel általában ahhoz vagyok hozzászokva, hogy az átlagosnál jobban tájékozottnak tartsam magam, ezért eléggé rossz kedvem volt, és munkahelyemre beérve azonnal el is kezdtem utánanézni a hidraulika olaj sajátosságainak.

Több helyet is találtam, ahol foglalkoznak vele, és valóban mindenhol kiemelték, hogy a motorolajok mellett egy nagyon jó módszer lehet a motor épségének megőrzésére.

A segítségével ugyanis, a magas viszkozitása miatt (ami arra utal, amit a rádióban is megbeszéltünk: alacsony a súrlódási erő, ami fellép a hidraulika olaj mozgása közt) a motor különböző alkatrészeinek egymáson való elmozdulása során keletkező kár minimalizálható.

Ha nincs ilyen, vagy rendes motorolaj a kocsiban, akkor ugyanis ezek a mechanikai hatások ronthatják az alkatrészek épségét, és jelentősen csökkenthetik azok élettartamát.

Azt gondoltam, hogy én azért nem találkozhattam eddig vele, mert gyakran viszem szervizbe a kocsimat, ahol az ilyet is ellenőrzik – ha cserélik, akkor lehet, hogy nem is szólnak róla, csak beleszámítják a számlámba.

E miatt a hozzáállás miatt azonban most elég komoly nyereménytől estem el, és mint olvasom, még az is lehet, hogy nem a legegészségesebb.

A motorolajt vagy a hidraulikai olajt ugyanis ajánlott, hogy legalább egy-másfél évente cseréljük, és ez időszakok közt is két-háromhavonta ellenőrizzük, hogy nincs-e belőle túl sok, vagy túl kevés.

Ezt én eddig nyilvánvalóan nem tettem meg, és lehetséges, hogy emiatt a motoromban is keletkeztek már olyan károsodások, amik a jövőben anyagi kiadással is járhatnak.

Szégyelltem, hogy pont a rádióban, egy egész ország előtt kellett megmutatnom, hogy ezt nem tudom, de azért valamennyire hálás is vagyok neki. E nélkül ugyanis soha nem néztem volna utána a hidraulikai olaj jelentőségének, és lehet, hogy én is, és a többi hallgató is ezzel tanult meg valami olyat, ami később sokkal könnyebbé teszi az életét.