Miért válasszuk a bőr pénztárcát?

A mai adásban egy olyan témát jártunk körbe, ami nemhogy a mindennapi életünk szerves részét képezi, hanem egyenesen a kezünk ügyében is forog nap, mint nap: a pénztárcák kérdését.

Ez egy fokozottan személyes téma, mivel az értékeinket, a pénzünket bízzuk rá ezekre a változatos méretű és formájú kis tárgyakra. Van köztük kimondottan férfiaknak, kifejezetten nőknek szánt, de vannak uniszex, gyermekeknek készült és egészen speciális felhasználásra szánt darabok, mint például a pincértárcák. Az anyaguk is rettentő változatos lehet, készülhetnek vászonból, bőrből, szintetikus anyagokból, de a századforduló környékén még az apró szemű láncszövetből készült tárcák is elterjedtek voltak. Van akinek egyszerre csak egy darabja van, ami mindenhová elkíséri zsebben, kabátban, táskában, és vannak, akik egész gyűjteménnyel rendelkeznek, így minden alkalomhoz és öltözékhez a legmegfelelőbbet tudják kiválasztani. Éppen annyira divatcikknek számítanak mint a cipők, hiszen pénztárcákat is terveztek már neves divatdiktátorok, és a nagy divatházak is mind évről évre kijönnek a maguk kollekciójával. Abban mindannyin egyetérthetünk, hogy egy elegáns bőr pénztárca már önmagában is több értéket képvisel, mint sok olcsó, rossz minőségű szövetből vagy műbőrből készült darab együttvéve. Igazából lehetséges, hogy pont az anyaga miatt kedvelik annyian a bőr pénztárcákat, ugyanis egy sokat nyitott-csukott, folyamatos súrlódásnak kitett tárgyról van szó, aminek igenis bírnia kell a gyűrődést – szó szerint. Egy silány minőségű, rossz anyagból összerakott tárca talán egy évig se húzza.

Hallgatóink szinte egyöntetűen egyetértettek abban, hogy mindennapos használatra csakis az erős, jó minőségű bőr pénztárca való, többen ajánlottak is egy olyan oldalt, ahonnan nagyszerű darabok rendelhetőek, nem egy hallgató pedig jelezte, hogy neki is onnan van a magáé. Persze teljesen egyénfüggő, hogy ki honnan szerzi be a magáét, én például vettem már kiállításon is, de ajándékba is kaptam már jó párat. Azonban mivel a Bagbox neve többször is előbukkant, így úgy gondoltuk itt benn a stúdióban, hogy érdemesebb lenne alaposabban is utánanézni, mitől is olyan jók az általuk kínált darabok. A weboldalukra felkukkantva rögtön szembetűnt, hogy mekkora választékkal rendelkeznek a legkülönfélébb bőr pénztárcákból, és milyen egyszerű és jól kezelhető a felület. De térjünk vissza a termékekre. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: elegáns, üzletember zsebébe illő darabok; különleges, öltözékkiegészítő jellegű női tárcák sima és lakkbőrökből, rengeteg színben; de a vadászok, horgászok és erdőjárók is megtalálhatják a maguk számítását a sokféle, különböző állatfigurákkal ellátott, nyomatos pénztárcákkal. Sőt, még remekbe szabott névjegykártya-tartókat is találtunk, amik egy üzleti tárgyaláskor már önmagukban jó benyomást kelthetnek, ha kártyacserére kerül sor.

bőr pénztárca

Jót csak megbízható forrásból szerezhetünk, és a Bagbox webshopja ebben sem okoz csalódást. Egészen meglepődtünk, mikor megláttuk, hogy a visszavásárlási garanciájuk más áruházakkal szemben egy egész hónapig, vagyis 30 napig érvényes! Nem is gondoltuk volna, hogy vannak még kereskedők, akik ennyire megbíznak egyrészt a vásárlóikban, másrészt a saját termékeikben. Elvégre, ha harminc nap használat sem győz meg valakit egy termék minőségéről, akkor nem tudjuk, hogy mi lehet az. Ráadásul a szállítást is igen rövid időn belül vállalják, futárszolgálattal. Arról nem is szólva, hogy 10. 000 forint feletti vásárlás esetén már ingyenes a szállítás. Ha engem kérdeznek, én személy szerint egy délután alatt egy kisebb ország éves költségvetését össze tudnám náluk vásárolni, így az a tízezer forintos limit igazán nem tűnik túl magasnak, főleg, hogy sok kereskedés ennél sokkal magasabban szabja meg a határt, már ha egyáltalán van ilyen lehetőség.

Összefoglalva tehát: mi is és a hallgatók is egyetértettünk abban, hogy akár napi használatról van szó, akár alkalmi darabról, a bőr pénztárca egy olyan örök érvényű darab, aminek minden korban és stílusban megvan a maga helye, tehát időtlen darab. Ha minőségi darabot szeretnénk, akkor pedig nem kell hosszasan keresgélni, irány a Bagbox oldala!