Rádió, tévé, internet. Lássuk be, hogy ez az a 3 médium, amelyet a leggyakrabban használunk életünk során. Ám mégis az a helyzet, hogy az internet vezet toronymagasan a fiatalok körében. Az időseké a tévé. És a középkorú, dolgozó embereknek legtöbbször csak a rádió jut munkába menet és hazafele. Ők a rádiósok. Mikor hazaérnek, nincs túl sok idő a kikapcsolódásra, hiszen a családdal kell tölteni a szabadidőt. Sőt, legtöbb helyen tényleg ez az elvárás, és az énidő elég rohamosan lecsökken. Ilyenkor nem kell megijedni, valamilyen szinten ez természetes dolog, jó és rossz oldala is van, megmarad a kocsiban rádió hallgatás élvezete. Na de, az ilyen elfoglalt és igyekvő szülőknek, akik a gyerek mellett a munkában is próbálnak a toppon lenni, kiváló ajándék lehet egy feliratos póló. Amely emlékezteti őket, hogy hálásak vagyunk azért amit tesznek értünk, és nem felejtkezünk el róluk. tudjuk, hogy egy csomót áldoznak fel értünk, a gyerekeikért, vagy unokáikért, és az a jó ajándék, amely ezt a köszönetet, ezt a hálát ki tudja fejezni valamilyen úton-módon.
A lolmarkt.hu weboldalon számos ilyen póló található, valamint egyedi pólókat is készíttethetünk póló nyomtatással. Például, ha anyukánknak szeretnénk pólót vásárolni, akkor elég csak a női pólók között kiválasztani, hogy család és máris jönnek a jobbnál jobb találatok. Például az “anya farkas” felirat is jól hangzik, “anya olyan, mint apa, csak okosabb” felirat is elég vicces, mellette egy női fej. “A világnak csak egy anya vagy, de nekünk te vagy a világ.” Ez a legkedvesebb felirat talán mindközül. Ha anyukánk nagy walking dead rajongó, akkor a “walking mum” feliratú pólót ajánlanám neki, hiszen ugyan azzal a betűtípussal készült, mint a legendás sorozat címe. Nem csak anyukánknak, hanem nagymamánknak is kiváló pólókat találhatunk. Ha pedig nem találtuk meg a tökéleteset, akkor tervezzünk egyedi pólót, hiszen ugyan annyiba kerül, mint egy átlagos póló, tehát 3500 és 4500 forint között van az ára.
A szállítás pedig pik pakk megvan, nem kell sokat várni. Remélem tudtam ötletet adni ajándéknak a rádiós generáció számára. Találkozunk a következő cikkben!