Rádió helyett tőlem hallhatsz a legjobb munkalehetőségekről

Nálam valahogy alapvető dolog a rádió: amikor még apu dobott el autóval a suliig reggelente a munkába menet, általában rádiót hallgattunk. Ő is az a lassan ébredő típus, és nem igazán szeretjük reggel a nagy zsongást és beszélgetést. Inkább hazafelé volt jellemző, hogy lehalkítottuk a rádiót és dumáltunk. Szóval azt hiszem, ide vezethető vissza, hogy nagyon megszoktam azt, hogy egy jó rádiózással indul a reggel, legyen szó rádióműsorról vagy csak jó zenékről. Úgyhogy azóta is rendszeresen hallgatok rádiót, néha a podcast is belefér, de valamiért a rádió jut mindig először eszembe. Emiatt a korosztályomból néhányan furán néznek rám, de nem tud érdekelni, mindenki töltse szerintem azzal az idejét, ami jól esik neki. Én pedig maradok a rádiónál: megvannak a kedvenc műsoraim és blokkjaim, így nyilván azokat preferálom. Ha hosszabb autóútra megyünk a családdal, azért a mai napig megy a rádió, de anyu és a tesóm általában túlharsogják. Ilyenkor mindig összenézünk apával…

Amit viszont nem fog bemondani a rádió, de minden egyetemistának érdekes lehet: ha éppen olyan munkát keresel, ami az óráiddal is könnyen összeegyeztethető, van gyors megoldás. A topiwork.hu ráadásul egy információban gazdag weboldal, ahol az aktuális ajánlatok kategóriákra bontva megtalálhatóak, illetve különböző szűrők és kifejezések segítségével kereshetőek is természetesen a listában.

Mivel a TopiWork Iskolaszövetkezetnél szinte minden ügyintézési folyamat online történik, így hallgatóként sokkal komfortosabban és gyorsabban juthatunk el itt a munkavállalásig. Nem kell hosszasan időt tölteni azzal, hogy személyesen ellátogassunk a TopiWork Iskolaszövetkezet irodájába, vagy éppen rendszeresen érdeklődjünk náluk telefonon a munkákkal kapcsolatban – elég, ha a weboldal gyakori frissítésével figyelemmel követjük az állásajánlatokat, melyekre ráadásul pályázni is tudunk online. Ha „kéznél van” digitális formában egy átgondoltan megírt, pofás önéletrajz, akkor már félig nyert ügyünk van. Ezt a jelentkezésünk mellé kell csatolnunk, és bíznunk abban, hogy keresni fognak bennünket. Érdemes alaposan megfontolni, milyen típusú munkában tudnánk jól helytállni, mik azok a részletek, amik fontosak számunkra, és amit mi tudunk ígérni. A munkáltató pedig a hirdetés adatlapján úgyis minden szükséges tudnivalót megad, a ledolgozandó munkaórák számától az órabéren át egészen a munkaviszony jellegéig (időszakos, hosszú távú, gyakornoki, stb.).

A TopiWork Iskolaszövetkezetet nem csak én tudom első kézből ajánlani: rajtam kívül több barátom is általuk jutott olyan diákmunkához, amivel komfortosan elvolt diákéveiben anyagi, és munka-magánélet(-suli) egyensúly értelmében is. Biztos lehetsz benne, hogyha ezt a team-et választod, akkor egy olajozott rendszerbe kerülsz, ahol csak megbízható partnerekhez közvetíthet ki a TopiWork. Még olyat is tudok mondani, akit az itt szerzett gyakornoki munkája vezetett el a későbbi sikerekhez. Szóval akár arra mész, hogy szezonális munkával gyűjts egy kis pénzt magadnak, akár már a karrieredet szeretnéd elkezdeni építeni, a TopiWork egyaránt jó választás lehet.

Ha felkeltette az érdeklődésed ez a rögtönzött ismertető és ajánló, akkor csak biztatni tudlak, hogy látogass el a topiwork.hu oldalra, és térképezd fel a lehetőségeidet. Az oldalon belül megannyi segédlet, Gy. I. K. felület, formanyomtatvány, stb. érhető el, így az általános tájékoztatással sem lehet probléma. Ha az online felület is meggyőzött, akkor pedig érdemes regisztrálni hozzájuk, hogy meg is tudd kezdeni mihamarabb a jelentkezést a kinézett munkákra.

A TopiWork egy remek iskolaszövetkezet, amit tényleg mindenkinek csak ajánlani tudok.