Egy éjszakai műszak után derült ki, miért nem haladtam az angollal

Éjfél után tíz perccel ment le az utolsó riportbejátszás, és a stúdióban csak a keverőpult kis piros lámpái világítottak. Ilyenkor a legjobb a hangulat: nincs telefon, nincs értekezlet, csak a következő négy óra zenei szerkesztése.

A műsor felénél szokott bejönni a szokásos hallgatói üzenet, hogy miért ilyen halk a beszédsáv. Aztán jön még kettő, hogy játsszunk végre valamit a nyolcvanas évekből. Az ember egy idő után megtanulja, hogy ez a munka része, és inkább arra figyel, hogy két szám között ne maradjon üres másodperc.

Hajnali kettő körül azonban mindig előjön ugyanaz a gondolat. Az asztalon ott feküdt egy angol nyelvű kézikönyv az új adáskeverőhöz, meg egy külföldi zenekar menedzserétől érkezett levél, amit három napja nem mertem megválaszolni. Nem azért, mert nem értettem. Azért, mert megírni nem tudtam volna.

Reggel a kollégám hozott kávét, és szóba került, hogy ő ezt a problémát már megoldotta.

Hangmérnökként dolgozik évek óta, és ő ajánlotta a Hollywood Nyelvstúdiók honlapját, mert korábban maga is ott tanult. Amit elmondott, az nem hangzott úgy, mint a szokásos tanfolyami hirdetés. Náluk a tanulás egyéni, nem csoportos, és nem is egyetlen tanárral megy. Egy egész angol magántanár csapat foglalkozik a tanulóval a nyelvstúdióban, tehát nem az van, hogy egy ember jár házhoz heti egyszer.

Ez nekem azért volt fontos, mert a csoportos képzésekkel már megbuktam. Az én munkarendem mellett a fix esti időpont nevetség. A stúdióban viszont a nyitvatartási időn belül akkor tanulok, amikor éppen nincs adásom, és nyáron egészen mást jelent a hetem, mint télen. Az angol magántanár szó nálam korábban egy fárasztó, számonkérős képet hívott elő, valakit, aki a konyhaasztalnál ül és várja, hogy felmondjam a leckét.

Az alapító, Kristóf Kata korábban hivatalos BME nyelvvizsgáztató volt, és a tananyagot is ő fejlesztette. A Hollywood Nyelvstúdiók honlapján van egy összehasonlítás is arról, hogy a hagyományos úton tízből kettőnek sikerül elsőre megtanulnia angolul, náluk viszont tízből nyolcnak. Én az ilyen számokat mindig fenntartással olvasom, de az mindenképpen jólesett, hogy nem ígérnek csodát három hét alatt.

Ami végül meggyőzött, az a garanciájuk. Azt írják, hogy amennyiben nem éred el az általad kitűzött célt, addig járhatsz tovább díjtalanul, amíg meg nem jön a siker. Ez elég jól hangzott.

A rádiózásban egyébként pontosan ugyanez a tapasztalatom. Hiába van meg a legjobb mikrofon, ha az ember nem gyakorolja be a beszédritmust, akkor az első élő bejelentkezésnél elszáll a hangja. Nálunk a fiatalabb kollégák is úgy tanulnak meg műsort vezetni, hogy hetekig ismételnek üres stúdióban, adás nélkül. Senki nem lesz attól jó rádiós, hogy elolvassa a kézikönyvet, és senki nem lesz attól jó angolból, hogy kitölt húsz nyelvtani tesztet.

Az első hónapban leginkább az volt szokatlan, hogy nem szabad, nem érdemes hallgatni. Beszélni kell, akkor is, ha az ember rosszul mondja. Nekem, aki napi szinten élőben beszélek, ez elvileg könnyű lett volna, csak épp egy másik nyelven minden mondat után elbizonytalanodtam. A negyedik alkalomnál vettem észre, hogy már nem fordítok fejben, hanem egyszerűen mondom a következő mondatot, ahogy az anyanyelvemen is teszem.

Házi feladatot közben egyszer sem kaptam, és ezt eleinte gyanúsnak találtam. Aztán rájöttem, hogy pont ettől ülök be hetente háromszor: nincs bűntudat, nincs elmaradás, amit be kellene hozni, csak a következő alkalom.

Azt a levelet a külföldi menedzsertől még ugyan nem én választoltam meg, de nemsokára eljött az idő, hogy átvegyem a kommunikációt. Nem volt hibátlan, de elment, és két nappal később már időpontot egyeztettünk egy telefonos interjúra, ahol magabiztosan tudtam folyékony angollal beszélni. Ha valaki hasonló cipőben jár, nézze meg, mit takar a Hollywood Nyelvstúdiónál az angol magántanár csapattal való, egyéni módon és tempóban történő tanulás.

Azóta a hajnali műszak is másképp telik. Kettő körül ma már nem az jut eszembe, hogy mennyi mindent nem tudok, hanem az, hogy csütörtökön megyek a Hollywood Nyelvstúdiók egyik termébe órára, mielőtt este visszaülök a pult mögé. A zene ugyanaz maradt, a hallgatói üzenetek is, csak a kézikönyv nem néz vissza rám vádlón az asztal sarkáról.